Gyászolhatjuk a kutyusunkat?

Sokan, akiknek volt vagy van szőrös négylábú barátjuk, valószínűleg egyetértenek abban, hogy a kutya valamilyen módon annak a családnak a részévé válik, amelyben él.

Örömet, ellazulást és egy nagyon különleges képességet hoz magával egy kapcsolatba való meghívásra. Emiatt és a sok éves együttélés miatt egy családban, ahol hűséges társsá és fontos taggá válik, egy kutya elvesztését ugyanolyan nehéz kezelni, mint az élet egyéb veszteségeit.

Teljesen normális, hogy az ember gyászol, amikor elveszít valakit, akihez kötődik – legyen az ember vagy állat. A szomorúság érzése tehát minden veszteséggel felébred, ugyanakkor azt is megmutatja nekünk, hogy mi az, ami igazán fontos számunkra az életben.

Ezért a szomorúság nem egy negatív dolog, hanem annak a jele, hogy a kutya értékes volt számunkra, és fontos nyomot hagyott az életünkben.

A gyász időszaka ezért minden egyes ember számára egyedi élmény, és biztosan nem könnyű.

A gyászfolyamat azért fontos, mert segít elfogadni a veszteség valóságát, túljutni rajta, újra alkalmazkodni a kutya nélküli környezethez, majd újra folytatni az életet.

A gyászfolyamat során természetes, hogy bizonyos érzéseket, fizikai reakciókat, mentális reakciókat és viselkedési reakciókat tapasztalunk:

• Érzések: szomorúság, harag, bűntudat, szorongás, magány, fáradtság (apátia, kedvetlenség), tehetetlenség, sokk, vágyakozás, megkönnyebbülés, zsibbadás.
• Fizikai reakciók: az üres gyomor érzése, szorító érzés a mellkasban, szorító érzés a torokban, túlérzékenység a hangokra, elszemélytelenedés érzése, légszomj, izomgyengeség, energiahiány, szájszárazság.
• Szellemi reakciók: A kutya elvesztésével való szembesülés élménye sok kósza gondolatot ébreszthet bennünk a halott kutyával kapcsolatban, bizalmatlanságot (a kutya elvesztésének valóságának el nem fogadását), zavartságot, a kutya gondolatával való elfoglaltságot, a jelenlét érzését, hogy még mindig velünk van, és hallucinációkat, amelyek a gyászfolyamat kezdeti szakaszában jellemzőek, majd idővel eltűnnek.
• Viselkedési reakciók: alvászavarok, étkezési zavarok, figyelemzavar, szociális visszahúzódás, kutyás álmok, sóhajtozás, nyugtalanság vagy túlzott aktivitás, sírás, a kutyára emlékeztető helyekre való visszatérés, gyakran megtartunk olyan dolgokat, amelyek a kutyához tartoznak vagy ahhoz kapcsolódnak.

A veszteség nehéz és intenzív érzései ellenére szinte elengedhetetlen, hogy szembenézzünk bizonyos szakaszokkal és feladatokkal, amelyeket a gyászfolyamat magával hoz.

Ezek egyaránt előfordulnak abban az esetben, amikor a kutya eléri az előrehaladott életkort és várható a távozása, valamint és különösen akkor, ha a kutya sérülés, betegség vagy baleset miatt hirtelen távozik, és még nehezebben fogadjuk el azt a tényt, hogy nem fog visszatérni. Szinte mindig az az érzésünk, hogy a veszteség egyáltalán nem történt meg.

A gyász első szakaszában jellemző, hogy túlélési mechanizmusaink azáltal segítenek bennünket, hogy elzsibbadunk.

Ez a zsibbadásérzés, amelyet a legtöbb ember megtapasztal, amikor elveszít egy fontos személyt vagy állatot, lehetővé teszi számunkra, hogy legalább egy rövid ideig ne kelljen foglalkoznunk a veszteség fájdalmas érzéseinek intenzitásával.

Ezért az első fázisban az a legfontosabb, hogy legyen elég időnk szembesülni a kutya elvesztésének valóságával, nem csak ennek a ténynek az elfogadásának racionális szintjén, hanem az érzelmi szinten is, amikor érzelmileg el kell válni egy fontos személytől vagy állattól.

A második fázisban a fő feladat az, hogy képesek legyünk átérezni a fájdalmat és feldolgozni azt. Ebben a fázisban fontos szerepet játszik a harag érzelme, amely energiát ad nekünk ahhoz, hogy átvészeljük a fájdalmat.

A következő fázist szervezetlenség, zavartság és kétségbeesés követheti, ami megnehezíti számunkra a mindennapi feladatok elvégzését. Ezért a gyászfolyamat folytatásához alkalmazkodni kell ahhoz a környezethez, amelyben a kutya már nincs jelen.

Később, az utolsó fázisban fontos megtalálni a módját, hogyan őrizzük meg a kutya jó emlékezetét, amíg az életünk folytatódik.

Egy kutya elvesztésével szembesülve a környezet gyakran azon tűnődik, hogyan is támogassa a gyászolót a gyászban, ezért adunk néhány ajánlást és tippet:

• Hallgassuk meg a gyászolókat.
• Ne adjunk tanácsot.
• Szánjunk időt a gyászolókra, még akkor is, ha mások már elfelejtették.
• Beszéljünk erről a veszteségről.
• Készítsünk egy fotóalbumot a kutyával.
• Vezessünk naplót.
• Keressünk egy megértő társadalmi környezetet.
• Engedjük meg magunknak, hogy szembenézzünk a fájdalommal.
• Mindezek mellett felmerülhet a kérdés, hogy vajon mikor van már igazán vége a gyászfolyamatnak.

Erre valószínűleg senki sem tudja a helyes választ, de azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a veszteség leküzdésének jó mutatója az, hogy túlnyomó fájdalom nélkül sikerül a kutyára gondolni, és képesek vagyunk megtalálni a mindennapi élet egyenletes ritmusát és a további élet örömét.

A blogbejegyzés szerzői:
Maja Kvartič, házasság- és családtudományi MSc
Jerica Penko, M.Sc. Tudományos és szisztémás pszichoterapeuta

Referenciák:

• Cvetek, Mateja. 2014. Živeti s čustvi: čustva, čustveno procesiranje in vseživljenjski čustveni razvoj. Ljubljana: Teološka fakulteta.
• Worden, J. William. 2018. Grief counseling and grief therapy: A handbook for the mental health practitioner. Springer Publishing Company.